KutyaSarok
Oktatás

Tükröt tart elénk a kutyánk

Nem is gondolná az ember, hogy mennyi mindent tanulhat meg kutyája segítségével. Akár hétköznapi viselkedési problémáink megoldásában is segítségére egy hűséges kedvenc. Legalábbis ezt ígéri a hazánkban kifejlesztett Tükör-módszert alkalmazó II. Kerületi Kutyaiskola két oktatója.

Mutasd meg kutyádat, s megmondom ki vagy! Kis túlzással ezt állította Kara Márton és Magyar Kornélia Dogfulness-oktató, amikor a II. Kerületi Kutyaiskola új kezdeményezéséről kérdeztük őket. A pszichológusi végzettséggel rendelkező, illetve éppen e szakmát tanuló kutyatréner páros arra vállalkozik, hogy az iskolába járó kutyák és gazdáik kapcsolatából kiindulva segítenek megoldani a mindennapi élet problémáit. A kezdeményezés újdonságát az adja, hogy az eb és az ember iskolai viselkedését elemezve külön foglalkozásokon segítik a kutyák gazdáit.

– Ötletünk lényege, hogy az iskolánkban alkalmazott Tükör-módszerre építve az emberi pszichére fektetjük a hangsúlyt. Ha ugyanis a gazda jobban megismeri önmagát, tudatosabb gazda válhat belőle, akinek a kutyája is boldogabb – fejtette ki Magyar Kornélia.

– Jellemző probléma, hogy a gazda nehezen tudja érvényesíteni akaratát a kutyával szemben. Nekünk ez azt jelzi, hogy a mindennapi életében is gondja lehet az önérdek-érvényesítő kommunikációval. Ha sikerül a kutya nélküli foglalkozásokon erre felhívni a figyelmét, s megmutatni, hogyan tud magabiztosabban viselkedni, akkor első lépésben a kutyával szemben, később pedig a hétköznapi életben is maga mögött hagyhatja ezt a problémát – ezt már Kara Márton tette hozzá.

kutyasuli2

Az elgondolás azon a Tükör-módszeren alapul, amelyet tíz évvel ezelőtt Korom Gábor és csapata talált ki a Népszigeti Kutyaiskolában. A hagyományos kutyaiskoláktól eltérően itt nem a nagy munkabírású és erős idegrendszerrel rendelkező kutyákat idomítják, hanem a városi hobbikutyák és gazdáik közötti összhangot igyekeznek megtalálni. Karádi Róbert, a kutyaiskola vezetője szerint – miután a kutyáknak alapvetően azonosak az adottságaik – szinte minden eb és gazdája között kialakítható olyan összhang, amely biztosítja, hogy nem kell bosszankodni a kutya rosszalkodása miatt. Így nem kell attól tartani, hogy szétrágja az ágylábat vagy fölösleges ugatással idegesíti éjszaka a szomszédokat, esetleg a lakásban végzi el a dolgát. Bátran vihetjük nyaralni őket, s a tömegközlekedési eszközökön is gond nélkül követnek bennünket.

– Mindez persze nem megy egyik napról a másikra – tette hozzá az iskolavezető. – Hét hónapos korig kutyaoviba járnak az ebek és a gazdáik. Már itt találkoznak olyan furcsaságokkal, amivel a hagyományos iskolákban nem. Például hogy a foglalkozások nagy részében a kutyák póráz nélkül, egymással játszanak, miközben a trénerek felhívják a gazdák figyelmét a kutyák viselkedésének azon sajátosságaira, amelyekre építve meg lehet tanítani őket bizonyos feladatok elvégzésére.

kutyasuli3

– Mi nem megszereljük a kutyát, mint egy autót, hanem tanácsot, módszert adunk a gazdák kezébe, amivel részben itt nálunk, részben otthon, egyedül meg tudják teremteni az összhangot a kutyáikkal – vette át a szót Nagy Tamás helyettes iskolavezető. – Mire az óvoda végére elérik a kölykök a hét hónapos kort, az esetek döntő többségében már igen jó kapcsolat alakul ki a gazda és a kutya között. Ezután következik az alapfokú tanfolyam, ahol mi nem azt tanítjuk meg, hogy üljön, feküdjön a kutya, hanem a gazdát képezzük. Olyan módszert adunk a kezébe, amelynek használatával a kutya még élvezi is, hogy megteheti azt, amire a gazda kéri. A tanfolyam végén van ugyan egy vizsga, de nem ez a lényeg, hanem a kutya és gazdája között kialakult kapcsolat. Több mint kilencven százalékuk számára ekkor már nem gond laza pórázon vezetni a kutyát, mert a kutya folyamatosan keresi a szemkontaktust, ül, fekszik, helyben marad. Nagyon fontos része a tanításnak az úgynevezett klikker. Ez a csattanó hangot kiadó kis eszköz gyakorlatilag egyfajta, a kutya által nagyon könnyen érthető nyelv. Amint kattint vele a gazda, jutalomfalat következik, mert valamit jól csinált a kutya. A klikkerrel jelzem neki, hogy tetszett, amit éppen csinált. Ez a pavlovi reflex speciális alkalmazása: pozitív megerősítés. Ezzel a módszerrel viszonylag bonyolult feladatokat is gyorsan meg lehet tanítani.

– Az igazán élvezetes munka ezután, a középfokú tanfolyamon következik, ahol hatféle módszert mutatunk a gazdának, amelyek ismeretében valóban bármire meg tudja tanítani kutyáját. Akár arra is, hogy hozza a kanapéhoz a tévé mellől a távirányítót. Nagyon fontos, hogy a gazda pontosan tudja, mit akar, képes legyen önállóan kitalálni, miként tudja rávenni a kutyát, hogy megtegye, amit kér tőle. A középfokú tanfolyam, azaz a tizennegyedik hét végére tökéletesen összehangolt életmód alakul ki a gazda és kutyája között. Ezt a jó kapcsolatot aztán a közös élet legkülönbözőbb területein lehet fölhasználni. Akinek ahhoz van kedve vagy tehetsége, az sportként gyakorolhatja az ösztönenergiákat hatékonyan levezető ösztönkontroll-tréninget, a kutya ügyességét és eszét igénylő agilityt, vagy megtanulhatja, hogyan kerestethet meg embereket a kedvencével.

kutyasuli4

– Elmondhatjuk, hogy kevés kivételtől eltekintve nincs kezelhetetlen kutya, legfeljebb a gazda nem találja meg a hozzá vezető utat. Pedig ez lényeges, mert a kutya számára könnyebbség, ha van egy vezető, aki dönt helyette, s a kutya boldogan alkalmazkodik a következetesen alkalmazott szabályokhoz. Ha pedig olyan életet tudunk biztosítani neki, amelyben kiélheti ösztöneit, akkor mindkét fél boldog lehet, és tökéletes lehet az összhang közöttük. Ehhez szeretnénk mi, trénerek segítséget nyújtani – foglalta össze a lényeget Karádi Róbert.

Cikk forrása: mno.hu
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .