KutyaSarok
Hírek

Először vehet részt magyar a világ legnehezebb versenyén

Anchorage — „Szinte minden a kutyákon múlik. Ember és állat tökéletesen megbízik egymásban” – mondta Balogh Ottó (41), aki első magyarként vesz részt a világ leghíresebb és legnehezebb kutyaszánversenyén, az alaszkai Iditarodon. Elképesztő erőpróba – 1688 kilométer a havas, veszélyekkel teli vadonban.

Nagyon fontos, hogy milyen állatok alkotják a csapatodat, ahogy az sem mindegy, melyiket, hova fogod be – mesélte Balogh, aki hetvenhárom társával együtt vág neki a már­cius 6-án, Fairbanksból rajtoló viadalnak. – A legkomolyabb szerepük a vezérkutyáknak van. Elöl haladnak, s amellett, hogy igen intelligensek, nem rettennek meg semmitől. Sok függ tőlük, hiszen a többiekre is hatással vannak. Ha például megállnak, akkor a mögötte haladók is így tesznek, de az ellenkezője szintén igaz, amikor mondjuk a legnagyobb szélben is tántoríthatatlanul mennek előre.”

Balogh Ottó

A vezérek mögött vannak a „katonák”, egyben tartják a csapatot, és a kanyarodásnál segítenek. Aztán következnek a „csapatkutyák”, végül a szán elé befogott legerősebbek.

„Bár közös egységet alkottok, ha leesel a szánról, hiába érzékelik, nem állnak meg. Csak és kizárólag a feladatukra koncentrálnak, amennyiben a hajtó nem fékez, nem lassítanak – tette hozzá a sportember, aki 2015-ben megtapasztalta, milyen érzés bukni. A szöges csizmája beleakadt a jégfalba, hatalmasat esett, ám szerencséjére térdsérülésekkel megúszta a kalandot.

Szánhúzás

Remek ebek

Balogh az Iditarodot már négyszer megnyerő, címvédő Dallas Seavey-től (29) kapja a kutyáit. A megállapodásuk mindkét fél számára előnyökkel jár: a tavaly 8 nap, 11 óra 20 perc és 16 másodperc alatt célba érő amerikainak van a legjobb kennele, a magyar újonccal pedig éles versenyeken edződhetnek az állatok.

Cikk forrása: Blikk
Index kép: Europress
Képek: Balogh Ottó - Facebook | Séra Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .