KutyaSarok
Programok

Közép-európai Pásztorkutyás Konferencia Szegeden

Idén május 12-13-án Szegeden tartják az első Közép-európai Pásztorkutyás Konferenciát, a KEPCon-t. A konferencia célja feléleszteni a hagyományos értékeket egy modern korba újragondolt formában – mindezt a hazai és nemzetközi szakemberek és a nagyközönség számára egyaránt nyitott keretek között.

Ezt az egyedülálló kezdeményezést a PDF Állat- és környezetvédelmi Alapítvány szervezi.  A rendezvénynek Szeged egyik kulturális központja, a Szent-Györgyi Albert Agóra ad helyet.

A konferencia célja, hogy megfelelő fórumot biztosítson mind a szakemberek mind a pásztorkutyás téma iránt érdeklődő laikusok számára. Az érdekes és magas színvonalú szakmai előadások célja, hogy a szakmaiság mellett a nagyközönség számára is nyitottak és figyelemfelkeltőek legyenek. A konferencia szervezői nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy minél több emberrel megismertessék a magyar pásztorkutyafajtákat és azok kulturális értékét és szerepüket a mai társadalomban. Szeretnék bemutatni ezen fajták, mint a kuvasz, a komondor, az akbash és a kangal nagyszerűségét az eredeti feladatkörükben is. A konferenciára látogatók széleskörű rálátást kapnak a kutya-ember és a kutya-természet viszonyára és kapcsolatára a mai és a régmúlt világban.

kép1

A rendezvény lehetőséget ad a tenyésztésben elért eredmények felvonultatására és a pásztorkutyás tapasztalatok megvitatására. A szervezők hosszú távú célkitűzése sikeresen felhívni a magyar kutyafajtákra a figyelmet, hogy országszerte jelen legyenek a társadalmi felelősségvállalás programokban és mint hungarikumok, a méltó helyükre kerüljenek. Szeretnék, hogy megjelenjen és erősödjön a külföldi érdeklődés a magyar fajták iránt, hiszen több nemzet szakemberei találkozási és konzultációs lehetőséget kapnak a magyar szakértőkkel is. Mindezek a törekvések erősítik a magyar kutyafajták népszerűségét a világban ami a hazai tenyésztést is fellendíti majd.

Az előadók sorát több nemzetközi és hazai szaktekintély gazdagítja. Úgy, mint Carol Beuchat PhD amerikai professzorasszony, az Institute of Canine Biology, a Berkeley University tanára és az ENSZ génmegőrzési programjának beavatott szakértője, Ilker Ünlü a Török Akbash Szövetség elnöke, Doğan Kartay nemzetközileg ismert és elismert kinológus Törökországból. Petru Muntean a Román Kennel Klub alelnöke, aki Európában és Ázsiában és neves kutyakiállításokon FCI bíróként komoly megbecsültségre tett szert. Prof. Dr. Kovács András, aki gyermekként megtapasztalta a Kuvasz fajta rehabilitációját, Soós Attila, aki elismert szakértője a pásztorkutyáknak, azon belül kifejezetten a kuvasznak és a puminak, valamint világhírű tenyésztő és FCI küllembíró és Leopold László, aki specialistája az autentikus, eredeti képességeket figyelembe vevő pásztorkutya tartásnak. Egyúttal több mint 20 előadás foglalkozik majd a pásztorkutyák és nagyragadozók, valamint a pásztorhagyomány értékeivel a két nap alatt. A magyar kutyafajták külön szekciót élveznek, kiemelve a kuvasz, a komondor és a sinka fajta jelentőségét. A rendezvényt pásztorkutyás gyakorlati bemutatók is gazdagítják, többek között a világhírű FCI küllembíró, Geldi Kyarizov is szakmai workshopot is fog tartani melyre külön várják a jelentkezőket.

kép2

Emellett szó lesz pásztorkodás kérdéskör vadászati vonatkozásairól is, hiszen a nyájakkal együtt a pásztorkutyák és a ragadozó nagyvadak ugyanazon élettéren osztoznak.  Ezen kérdéskörben is számos ismert hazai szakember beszédét hallgathatjuk meg. Szabó Ádám, az Aggteleki Nemzeti Park munkatársa, Pomázi Ágoston Árpád,  vadászati szakértő, kinológus, Magyarországi Drótszőrű Magyar Vizsla  Tenyésztők Egyesülettől, Lóki György, a Magyar Solymász Rend elnöke tart előadást a nagyvadak védelméről és nyújtanak támpontokat a pásztorkutyákban lévő ösztönök helyes megismeréséhez és értelmezéséhez. A rendezvény programjában kutyás és harcművészeti bemutatók mellett, látványos solymász bemutató is szerepel. Az eseményről részletes tájékoztatást a http://www.globallgd.org/hu oldalon talál, jelentkezését is ezen az oldalon lehet elküldeni a szervezők felé.

A konferencia célja, hogy komoly nemzetközi és hazai kapcsolatok alakuljanak ki, melyek szorosabb együtt gondolkodást és együttműködést hoznak létre a természeti értékeink és hagyományaink megőrzése érdekében.

Cikk: H.D.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .