KutyaSarok
Hírek

KEPCon – Történelmet ír a PDF Alapítvány

A PDF Állat- és Környezetvédelmi Alapítvány 2019.05.04-én folytatta sikeres programsorozatát. A II. KEPCon – Európai Pásztorkutyás Konferencia és Szabadegyetem a magyar szakemberek megszólaltatásával hívta fel a figyelmet pásztorkutyáink fontosságára.

A rendezvényt tavaly abból a célból indította útjára a PDF Alapítvány, hogy olyan találkozási helyet adjon, ahol tapasztalat- és gondolatcserére van lehetőség, mely a pásztorkutyásokat és a kutyák iránt érdeklődőket egyszerre tudja megszólítani.Továbbá az is szándék volt, hogy közelebb hozza a kutyás szakmát a társadalomhoz, bemutassa a szépségét és az erényeit a pásztorkutya fajtáknak és elismerést, ismertséget és hangsúlyt szerezzen vissza a számukra.


“Alapítványunk egyik célja bemutatni a kultúrában a pásztorkutya helyét, alapvető funkcióját. Felismertetni azt, hogy ezeknek a kutyáknak a modern ember életében is lehet helyük.” – mondta Kiss Anett, a PDF Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A két nap során nem csak kutyás szakemberekkel, kutyabarátokkal, leendő kutyatartókkal és érdeklődőkkel népesült be a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra. Jelen volt természetesen több négylábú is, magyar és külföldi pásztorkutyák, mentett kutyák, terápiás kutyák.

A II. KEPCon kiemelt előadása a pásztorok kerekasztal beszélgetése volt, melyben egyszerre 4 dolgozó pásztor mesélt a modern kori pásztorkodásról hazánkban. Ez ritka alkalom, hiszen most zajlanak a kihajtások és nehezen lehet elszakadni az állatok mellől. Magyar kutyafajtáink használhatóságáról a pásztorok tudnak tapasztalati tudást átadni. A beszélgetést Nagy Gábor népzenész és néprajzkutató vezette.

A reggelt a tenyésztők kerekasztal beszélgetése nyitotta, melyben számos ma ismert és elismert tenyésztő és szakember foglalt helyet, köztük Hódosi József, aki szerzője A kuvasz (1996) című könyvnek, mely az egyetlen szakkönyv hungarikum fajtánkról. A beszélgetésben Czéher György, a Hunnia Kuvasz Egyesület alelnöke, Vanyó Sándor muditenyésztő és Rózsavölgyi József FCI bíró vettek még részt.

Brazíliából hazánkba utazott Thais Rossi Doninelli, aki nemzeti kutyafajtánk, a kuvasz terápiás felhasználásáról tartott érdekes és szívmelengető előadást.

A délutáni programban film premierre is sor került. A dokumentumfilm a PDF Alapítvány készítésében és a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudomány szakának segítségével valósult meg. Célja bemutatni a dolgozó pásztorkutyákat, kiemelve Hungarikum fajtánkat, a kuvaszt. A filmhez Borovics Tamás és Bánvölgyi Tamás a Szegedi Nemzeti Színház színművészei adták hangjukat. A filmzenét a Rozsdamaró Zenekar ajánlotta fel.

Az aulában kiállítókkal ismerkedhettek meg a látogatók. Megismerkedhettek a füstölt paprikával, a szíjkészítő mesterséggel és gomolyát és juhsajtot kóstolhattak. A kerthelységben engedelmességi bemutatót tartott Furák Zsoltné Andrea és Csapata mentett és keverék kutyákkal.

A programsorozat folytatódik tovább. 2020-ban rendezik meg a III. KEPCon nemzetközi konferenciát, melynek témája már körvonalazódik a szervezők számára.

További programok és pásztorkutyás információk a www.globallgd.org oldalon és az Alapítvány Facebook oldalán találhatók.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .