KutyaSarok
Hírek

Drága lehet a kutyasétáltatás Szegeden

Szegeden tizennyolc helyen lehet szabadon, póráz nélkül futtatni a kutyákat. Aki ezt megszegi, januártól 150 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható.

Darázsfészekbe nyúlt az önkormányzat a kutyafuttatás szigorításával, amit múlt pénteken fogadott el a városi közgyűlés – írta a Délmagyar.hu.

Idén május és október között végzett ebösszeírást az önkormányzat, de még nincsenek meg a végleges adatok. A 2013-as számok azt mutatják, Szegeden mintegy 13 ezer kutyát tartanak, amelyeknek jelentős része a sűrűn lakott városrészekben él.

Nagy Sándor alpolgármester előterjesztéséből kiderült, gyakran előfordul, hogy az ebeket póráz nélkül szabadon engedik sétáltatáskor. A lakóházak, játszóterek környékén szabadon futkározó kutyák zavart, esetenként riadalmat keltenek a járókelőkben. Állítása szerint ilyen típusú panaszokkal rendszeresen keresték meg az emberek az önkormányzati képviselőket, illetve kérték a polgármesteri hivatal segítségét. Emiatt döntött úgy a közgyűlés, hogy aki nem a kijelölt helyen futtatja a kutyáját, az januártól 150 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható.

– Szerda reggel voltam szemtanúja, ahogy egy kutya a lakótelep közepén acsarogva, ugatva rohant egy tízéves kislány felé, aki iskolába ment – írta Szerencsés Ferencné. Olvasónk szerint a kutya gazdái babakocsit toltak, de semmit sem tettek, csak a járdáról hívták a kutyát. A kislány pánikba esett. Olvasónk úgy véli, az ilyen kutyatartónak még a 150 ezres büntetés is kevés.

Séta

Kiss Alex arról számolt be, egy szürke, nagy testű kutya tartja rettegésben az embereket a Mátyás tér környékén, amelyet póráz nélkül sétáltat a gazdája. Ádám Éva szerint a sétáló időseket zavarják a szabadon engedett kutyák. – Ha szólunk a gazdának, hogy pórázon kellene vezetni, ő van megsértődve. Ideje volt a szabályozásnak.

Medve László azt hangsúlyozta, a kutya felelősség, amely nem magát sétáltatja. – Sajnos volt már kellemetlen esetünk. Felelős kutyatartóként mondom, tartassák be a rendeletet, mert a város utcáin a magabiztos gazdák kutyái olykor kiszámíthatatlanok. Van elég hely a futtatásra, csak időt, fáradságot kell rá áldozni. Látom a szavazást, összezártak a kutyások, pedig ez értük, nem pedig ellenük van – írta.

Marton Zsuzsanna szerint a középutat kellene megtalálni a kutyások és nem kutyások között. Olvasónk azzal egyetért, hogy ne lehessen közterületen póráz nélkül sétáltatni az ebeket, de akkor sokkal több elkerített kutyafuttató kellene.

3

– Állandóan nem tartható pórázon egyetlen kutya sem, hiszen nekik is kell a szabad mozgás, játék, ismerkedés. A nagy testű, úgynevezett harci ebek esetében sem kell általánosítani, mert nem egy olyan ismerősünk van, akinek kellő neveléssel kezes bárány vált a kutyusából. De az ellenkezőjére is tudunk példát mondani, amikor a kis testű kutyus mindennek nekimegy ész nélkül, és a gazda unottan nézi – írta.

– Mást nem találnak cseszegetni, mint a kutyásokat? – írta Tutyi, akinek tacskója van, amelyet azért nem visz kutyafuttatóba, mert szerinte két perc alatt szétszednék a nagy kutyák. Azt írta, a tacskója nem ugat, nem rohangál séta közben, hanem mellette megy, senkit sem zavar. Jenei Imre szerint gusztustalanul magas a büntetés, amit a hazai keresetekhez kellene igazítani. – És ha kirántja a kezemből a pórázt, mert tele a város kóbor macskával, ami beleszarik a gyerekek homokozójába? – kérdezte Róta Roland.

Cikk forrása: delmagyar.hu
Index kép: stonebridge.uk.com
Kép: anythingbutelephants.com

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .