Mérgezik a kutyákat Budapesten

Az állatvédők szerint nehéz bizonyítani a bűncselekményt · Négy esetet is regisztráltak a közelmúltban Zuglóban

Fasírtba, húsba rejtett patkányméreg, fagyállóval átitatott falatok vagy éppen beleszúrt szögek – ilyen módszerekkel dolgoznak a kutyamérgezők -írja a hvg.hu.

Az utóbbi hetekben négy hasonló eset is történt a Városliget környékén: két állat fagyállós fasírtot ehetett, de ők az azonnali tünetek miatt még időben megfelelő kezelést kaptak. Két társuk azonban hosszabban ható mérget kaphatott, őket már nem tudták megmenteni az állatorvosok: Katát, a kaukázusi juhászt gazdája napok óta tartó étvágytalansága miatt vitte állatorvoshoz, aki a vérképből állapította meg, hogy az állatot megmérgezték, és egy héttel rá végül el kellett altatni. Az egyik „túlélő”, Rafi a Városliget délnyugati csücskénél december 4-én szedett fel egy elejtett húsgalacsint, fél órával később pedig már jöttek is a tünetek, hányás, hasmenés és remegés. Ennek köszönhetően azonnal állatkórházba került, ahol éjszakai intenzív kezeléssel végül sikerült megmenteni – a történetét a Retriever Rescue Fajtamentő Egyesület tette közzé, egyúttal gyűjtést is szervezve a költséges kezelésre.

Erőfitogtatás

A környékbeli kutyatulajdonosokat felháborították az esetek, olyan is van közöttük, aki úgy véli, a kutyát tartó ligetvédők elleni akcióról van szó – de ez valószínűtlennek látszik, annál is inkább, mert hasonló mérgezés történt a múlt héten Csepelen is (egy itteni kutyatulajdonos arról mesélt, hogy náluk a szalámiba tekert, édeskés egérméreg „dívik”), a XI. kerületben szögekkel és csavarokkal átszúrt húsdarabokról, Kaposvárott fagyállóval átitatott babapiskótáról készült fényképek borzolták a kedélyeket.

– Állatok bántalmazása általában a késői kamaszkorúaknál fordul elő, erőfitogtatásból; felnőttkorban pedig főleg azok tesznek ilyet, akiket korábban valamilyen kutyákkal kapcsolatos trauma ért, bosszút akarnak állni, megmutatni, hogy „ők az erősebbek” – tárta fel az elkövetők lehetséges motivációit Bilkei Pál kriminálpszichológus. Hozzátette: az ilyen emberek jellemzően a bíróság előtt sem tanúsítanak megbánást, úgy érzik, a kutya megérdemelte. Bár szerencsére az ilyesmi elég ritkán, a traumatizált emberek csupán három-négy ezrelékénél hatalmasodik el annyira beteges módon az indulat, hogy a várható esetleges büntetés tudatában is elrejtse a mérget, és várja, hogy a kutya megegye.

kutyamérgezés

Nem könnyű bizonyítani

Kata gazdája egyébként feljelentést is tett – mint mondta, nem volt egyszerű dolga, mert a nagy forgalomra hivatkozva kétszer hajtotta el a zuglói rendőrkapitányság portaszolgálata, végül e-mailben tudott feljelentést tenni, ügyéről pedig tegnapig nem is tájékoztatták. Mint megtudtuk, a rendőrség állatkínzás gyanúja miatt rendelt el büntetőeljárást ismeretlen tettessel szemben – más, hasonló esetről pedig a zuglói rendőrség nem tud.

Egyébként az elkövető – ha többször is ő volt a mérgező – kettőtől öt évig terjedő börtönnel néz szembe, ennyi jár a több állaton elkövetett, különös szenvedést okozó állatkínzásért. Ugyanakkor ennél sokkal egyértelműbb esetekben is nehéz bizonyítani a mérgezés tényét – mondta lapunknak a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke, Szilágyi István. A mérgezett étel mint hulladék eltakarítása egyébként elvileg a közterület-fenntartók feladata lenne, ők azonban nappal dolgoznak, a mérget pedig értelemszerűen este terítik az elkövetők, a kutyákat is ilyenkor sétáltatják a tulajdonosaik. Szilágyi hozzátette: hiába a fagyállózás a leggyakoribb mérgezési forma, ők öt éve hasztalan fáradoznak azon, hogy törvény kötelezze az ablakmosó folyadékok gyártóit arra, hogy egy olcsó vegyület hozzáadásával kellemetlen szagúvá tegyék az édeskés, állatok számára igencsak vonzó illatú fagyállót. Ezért a jelenlegi helyzetben sajnos a kutyák gazdáinak felelőssége, hogy állatukat arra neveljék, hogy ne szedjenek fel a földről idegen eredetű élelmiszert – tette hozzá.

Ebben segédkeznek egyébként a különféle, Facebookon szerveződő civil csoportok, mint például a Zöld Eb Kutyás Érdekvédelmi Egyesület. Nemrég például egy kutyaiskola akciójára hívták fel a figyelmet, ahol a rendkívüli helyzetre való tekintettel ingyenes élelemmegtagadási tréninget tartottak a kutyatulajdonosoknak. De a Zuglói Kutyások csoporthoz hasonlóan figyelmeztető plakátokat is kihelyeztek a mérgezések helyszíneire, korábban pedig a Zuglói Állatorvosi Rendelő bejegyzését terjesztették, amely részletes útmutatásokat tartalmaz a mérgezések kezelésére.

Index kép: cesarsway.com
Kép petcha.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

megosztás